A test és lélek egészségének őre, a szauna

A szauna jótékony hatása

A szauna jótékony hatása

Fittness és wellness: ez a modern kor két olyan kifejezése, ami mögé sok mindent el lehet rejteni, aminek sokszor csak a költekezéshez van köze, de igazából sem fittek, sem jó közérzetűek nem leszünk tőlük. Ha mindezt elkerülnénk, a szauna az igazán jó választás.

Ez a nagyszerű időtöltés, amit használhatunk egyéni relaxálásra, elmélyülésre egyedül vagy együtt a családdal, természetesen nemcsak időtöltés. Ha jól csináljuk, a szauna egyszerre felüdít, megfiatalít és energiával tölt fel. Valljuk be, manapság ezek közül egyetlen is igazán nagy dolog.

A forró gőz jótékony burka alatt, fizikai és lelki értelemben is megtisztulhatunk, kiadhatjuk a mérgünket, elcsendesedhetünk, átadva magunkat a testet-lelket átjáró forróságnak. A szauna ősidők óta a test és lélek megedzésének egyik helyszíne.

Hogy milyen a hatásfoka, azt lemérhetjük például a finnek teljesítményén, akik szélsőséges időjárási körülmények, kemény történelmük ellenére, sikeres, virágzó országot tudtak teremteni, ehhez pedig nagyon sok köze van sajátos egészségkultuszuknak, aminek középpontjában éppen a szauna áll.

Print Friendly, PDF & Email

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás