A vastagbélrák szűrés a vastagbelet megtámadó daganat felderítésére szolgál
Amikor valaki már nem fiatal, akkor mindenképpen számolnia kell azzal, hogy sokkal nagyobb eséllyel lesz beteg, sokkal nagyobb valószínűséggel szed össze valamilyen nyavalyát, mint egy fiatal, életerős ember. Idősebb korban a vastagbélrák kialakulásának is megnő az esélye, amivel mindenképpen számolni kell! Ekkor az elengedhetetlen vastagbélrák szűrés lesz az az eszköz, amivel el lehet érni azt, hogy a daganat felderíthetővé váljék. A vastagbélrák szűrés azért is szükséges diagnosztikai eljárás, mivel a vastagbéldaganat alattomos dolog tud lenni: sokáig ugyanis egyáltalán nincs semmilyen jele annak, hogy valaki érintett lenne. Így aztán a páciens lehet, hogy csak későn értesül arról, hogy a vastagbelében már olyan fokú az elváltozás, ami már irreverzibilis, és emiatt már nem lehet rajta segíteni. A vastagbélrák szűrés mindenképpen szükséges 50-60 éves életkor környékén, amikor a bélrendszer már ki lett téve elég sok megpróbáltatásnak, nem kevés méreganyagnak, s így előfordulhat, hogy a vastagbélrák felütötte a fejét. Semmi esetre sem szabad homokba dugni a fejünket, ha kor szerint előfordulhat a vastagbelünkben daganatos elváltozás, mert ekkor az időben történő felismerés aranyat érhet!