Mire terjed ki az aminosav hatása?

aminosav hatása

aminosav hatása

Az elfogyasztott ételeket az emésztés során olyan apró elemekre bontja a szervezetünk, mint például az aminosavak. Rendkívül szerteágazó az aminosav hatása a szervezetben, ezért aztán időnként pótlásra szorul. A hiánya számtalan kellemetlen tünetet eredményezhet, például a körmök töredezését, a fakó hajszínt, illetve az érintettek viszonylag gyengék, kisebb fizikai megterhelés után is nagy izomlázat éreznek.

Nehezen ébredünk reggelente, ha az aminosav hatása nem érvényesül, és még néhány bögre kávé után sem leszünk frissebbek, élénkebbek. Az is észlelhető az aminosav hiánya esetén, hogy gyakrabban vagyunk betegek, és lényegesen nehezebben gyógyulunk.

Komoly betegségeket szintén okozhat ez az állapot, például magas vérnyomást, diabéteszt vagy különböző hormonproblémákat. Ahhoz, hogy újra támogassa a szervezetünket az aminosav hatása, ehetünk több fehérjét tartalmazó ételeket, amivel rengeteg extra kalóriát is bevállalunk. A másik lehetőséget a pótlásra az étrend-kiegészítők kínálják.

Tudnivalók a fehérje étrend-kiegészítőkről

Kijelenthető, hogy a különféle étrend-kiegészítők hatékonyak, bár némi hátrányuk is ismert. A fehérjeporok tejjel vagy vízzel összekeverhető étrend-kiegészítők, amiknek a fogyasztása által érezhetővé válik az aminosav hatása. Ezeket sportolás előtt vagy után szokták alkalmazni. A hátrányuk azonban, hogy elég sok adalék- és segédanyagot tartalmaznak, valamint a kalóriatartalmukkal is számolni kell.

A BCAA aminosav készítmények elsősorban sportolóknak ajánlottak, és leginkább edzés előtt fejtik ki jótékony hatásukat. Nagy előnyük, hogy hatékonyan hozzájárulnak a teljesítmény fokozásához, hátrányuk pedig, hogy a 8 esszenciális aminosavból pusztán 3-at tartalmaznak.

Ennek megfelelően, az aminosav hatása sem jelentkezik ideális mértékben. Az esszenciális aminosav készítmények viszont már mind a 8 esszenciális aminosavat magukba foglalják. Ezek egyből a véráramba kerülnek, azonnal kifejtik a hatásukat, nem kell előbb a szervezetnek megemésztenie.

Melyik terméket válasszam?

Ez a döntés függ a kortól, az életmódtól, valamint a megszokott étrendtől. Ahhoz, hogy az aminosav hatása érezhető legyen, a BCAA étrend-kiegészítő fogyasztása nem lesz elég, vagyis teljes pótlásra nem megfelelő, mert csak 3 esszenciális aminosavat tartalmaz. Ezt a változatot leginkább azoknak érdemes fogyasztaniuk, akik többször edzenek, és fontos számukra a teljesítmény növekedése és a gyorsabb regeneráció.

A növényi fehérjepor azoknak optimális döntés, akik sportolnak és kiemelten figyelnek az étrendjükre. A palettán az igazi joker az esszenciális aminosav, ami ideális teljesítmény növelésére és regeneráció céljából csakúgy, mint egy diétás étrend során. Tabletta és kapszulás kivitelben kaphatóak ezek a készítmények.

Nagy előnyük, hogy nem tartalmaznak kalóriát sem, tehát semmit nem kell ledolgoznunk a fogyasztásuk után. Annak érdekében, hogy az aminosav hatása minél előbb érezhetővé váljon, hogy a legjobb eredményt érjük el, célszerű több készítmény kombinációját alkalmazni.

Miért fontos az aminosav hatása?

Ha nem kiegyensúlyozott és rendszeres valakinek a táplálkozása, akkor bizony ezt az anyagot pótolnia kell. Nem mindig mutatkozik meg eléggé az aminosav hatása a táplálkozás útján bevitt élelmiszereknek köszönhetően. A készítménnyel viszont értékes tápanyagokat juttathatunk a szervezetünkbe azonnal, fölösleges zsír, szénhidrát, cukor nélkül.

Speciális étrend ideje alatt is alkalmazható, mert nem igényel további emésztést. Aki az átlagnál kevesebb húst és tejterméket fogyaszt, vagy fokozott terhelésnek teszi ki a szervezetét, mindenképpen tanácsos az esszenciális aminosav bevitele. De a készítmények segítenek vírusos, bakteriális, krónikus megbetegedések esetén, fizikai sérülések elszenvedésekor, illetve fogyókúra kiegészítéseként.

Nagyon jó az aminosav hatása a felsorolt problémákra, ezért nem is volna szabad hanyagolni a pótlását. Nem is kell, hiszen számtalan produktum vásárolható vagy rendelhető meg manapság, amelyek rendkívül hatásosak, de nem kerülnek túl sok pénzbe.

A test alapvető építőkövei

Minden esetben érdemes a magas minőségű termékek közül választanunk, mint amilyen az Amino Primo esszenciális aminosav. Ezzel elérhető az aminosav hatása úgy, hogy közben nem viszünk be a szervezetünkbe glutént, laktózt, cukrot, sem semmiféle adalékanyagot. A készítmény nagyjából 25 perc alatt felszívódik, így a szervezet szinte azonnal tudja hasznosítani.

Szabadon lehet kísérletezni az adagolásával, nem lehet túladagolni, mert a fölösleg távozik a vizelettel együtt a szervezetből. Így nem terheli túl a májat vagy a veséket. Ha szeretnénk magunk mögött hagyni a tompaságot, fáradékonyságot, esetleg a kellemetlen testi tüneteket, akkor ez a termék lesz számunkra ideális.

Amikor a lehető legtöbb tápanyagot adjuk meg magunknak, akkor biztosan nem marad el az aminosav hatása sem. Persze, senki nem állítja azt, hogy az esszenciális aminosavak megoldják a test minden problémáját. Viszont, érdemes megadnunk a lehetőséget ezeknek a nagyszerű, igazán hatékony termékeknek.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás