Energia tanusítvány régi és új ingatlanokhoz

Energia tanusítvány régi és új ingatlanokhoz

Energia tanusítvány régi és új ingatlanokhoz
Energia tanusítvány régi és új ingatlanokhoz

A lakás zöldkártya az ingatlaneladásokat illetően egy, az egész Európai Unió területén kötelezően kiállítandó szakdokumentáció. Ismertebb megnevezése energia tanusítvány, amelynek a megléte új és régi építésű lakások áruba bocsájtásánál egyaránt kötelező. Az Ecoteam egy csakis ezzel foglalkozó kivitelező cég, amely a helyszíni felméréstől számítva akár már 24 órán belül elkészíti a 10 évig érvényes tanúsítványt.

Az energia tanusítvány azt a célt szolgálja, hogy az ingatlanvásárlók részére valós képet nyújtson az adott ingatlan energetikai állapotáról, valamint a felmérés során arra is fény derül, hogy a közeljövőben milyen felújításokra lenne szükség ahhoz, hogy a lakás vagy a családi ház megfeleljen a minimálisan elvárt biztonsági előírásoknak. Ami a szolgáltatás költségeit illeti, az energia tanusítvány ára legfőképpen az adott eladásra szánt ingatlan méretétől függ, másodsorban pedig az ingatlan típusa valamint elhelyezkedése is közre játszik a költségek kiszámításában, tehát esetenként teljesen eltérő összegek születhetnek.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás