Egyre fontosabbak a takarékos öntözőrendszerek

öntözőrendszerek

öntözőrendszerek

Magyarországon egyre szélsőségesebbé válik az időjárás, és sokkal gyakrabban fordulnak elő aszályosabb időszakok is. Sőt, az évi átlag, a nagyjából 500 mm-es csapadék, 2011 óta fokozatosan kevesebb és kevesebb, közben pedig a napsütötte órák száma nagymértékben nőtt. Ezért is elengedhetetlenek a víztakarékos öntözőrendszerek, amelyekkel úgy lehet gondozni a kertet, hogy közben nem fog sok vizet fogyasztani emiatt az ember. Teljesen egyértelmű, hogy a fent említettek megkérdőjelezhetetlenül arra mutatnak, hogy aki komolyan veszi, ezt és a maga módján akar tenni ellene, igenis fontolóra kell vegye a takarékosabb, hatékonyabb öntözőrendszerek valamelyikének beszereltetését. Ugye a víz egy fontos energiaforrás, ami sajnos egyre szűkösebbé válik. Ezért is kell egy idő után majd többet fizetni érte. Mindez pedig azt jelenti, hogy semmiképp sem szabad azt pazarolni, semmilyen téren sem. Ugye a régi, nem automata öntözőrendszerek nem túl gazdaságosan kezelik a vizet, aminek az eredményeként napi szinten akár több száz liter is kárba veszhet. Ezt pedig el kell kerülni.

Ugye, amikor az ember beruház az öntözőkútba, esetleg egy esővízgyűjtőbe, öntözővíz tárolóba, akkor közvetve van kiadása azért, hogy majd csökkenteni tudja a vezetékes vízre kiadott összeget. Ilyen körülmények között a kerti öntözőrendszer, és csakis az automatikus fajta, vitathatatlanul a jó választást jelenti. Azonban nem lehet ennek csakis a hatékonyságára és a megannyi egyéb pozitívumára alapozni. Az is fontos, hogy a kerti öntözőrendszer teljes mértékben víztakarékos legyen. Emellett számolni kell az öntözési mennyiség tényezőivel is. Az, hogy mennyi vízre is van szükség, nagymértékben függ a talajszerkezettől. Ennek a minősége az egyik leglényegesebb tényező, amikor az öntözésről, a kerti öntözőrendszer kialakításáról van szó. Öt talajtípust lehet megkülönböztetni: agyag-, mész-, vályog, homok-, és tőzegtalaj. Ezek különböző vízmegtartó képessége határozza meg, hogy mennyi öntözésre van szükség, illetve az öntözőrendszer kialakítását is. Annak érdekében, hogy a siker ne maradjon el, a kerti öntözőrendszer az adott talajtípushoz kell igazodjon.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás