A szén immáron 10 éve kerül behozatalra a tüzelőanyag.hu által.
A fosszilis tüzelőanyagok még mindig jelentős részét teszik ki a magyarországi fűtőanyagoknak. A tüzelőanyag.hu 2006 óta szolgálja ki azon vevőket (kis- és nagykereskedelmi szinten egyaránt), akik kifejezetten szenet és egyéb szilárd tüzelőanyagokat vásárolnának, hogy lakásuk fűtését meg tudják oldani. Mivel a szén hozzánk egyenesen a lengyel és cseh szénbányákból kerül behozatalra, s a szállítást, a vásárlást a tüzelőanyag.hu mögött álló vállalkozás közvetlenül intézi, ezért kedvező áron, mondhatni, hogy olcsón tud eljutni a szén a vásárlókhoz. Itt informálódhat: Ennek az az oka, hogy nálunk nincs közbeiktatott harmadik fél, akinek a jelenléte felverné az árat! Aki tehát kiskereskedelmi mennyiségben vásárol tőlünk szenet, annak nem kell rajtunk kívül mással is megállapodnia. Szerencsére ehhez meg is van a megfelelő választékunk, ugyanis foglalkozunk feketeszénnel, barna diószénnel, borsószénnel, daraszénnel, de még német brikettel is! Ahogy már említettük, aki kiskereskedelmi mennyiségben rendel tőlünk, annak egyenesen mi hozzuk el a szenet a bányából! Nagykereskedelmi mennyiség esetében is ez a helyzet; ráadásul 24 tonna felett a szén ára már egyedileg, kedvezőbben kerül megállapításra!