A futókerékpár sok előnyt rejt
Ritka az a gyerkőc, aki szeret gyalogolni, azonban egy menő járgánnyal könnyen rá lehet venni bármelyiküket, hogy a szülők ölében vagy nyakában való utazás helyett, önállóan haladjanak a park, a bölcsi vagy éppen a piac felé.
Például egy vagány színekben pompázó és saját névvel ellátott futókerékpár biztosan minden lurkót elcsábít, tehát, ha azt szeretnénk, hogy egyedül közlekedjen a gyermekünk, miközben rengeteget fejlődik, akkor érdemes erre szavazni. Ugyanis a futókerékpár nem csupán egy egyszerű jármű, hanem olyan szerkezet, ami a szórakozás és a könnyű haladás biztosítása mellett, az egyensúly fejlesztésében is kiemelkedő szereppel bír.
A pedál nélkül, csak a lábacskák révén hajtható futókerékpár megtanítja a kicsiknek, hogy miként lehet egy kétkerekű járgányt egyenesen tartani és még közben gurulni is előre. Ez rendkívül hasznos, mert amellett, hogy a mozgásuk sokkal stabilabb lesz, a hagyományos kerékpározást is könnyebben fogják megtanulni úgy, hogy már csak a pedálozást kell gyakorolni.