A béltisztító program száműzi a makacs, lerakódott salakanyagot a bélrendszerből.
Ha valaki csak arra figyel oda, hogy étkezésében mellőzze a szénhidrátok túlzott fogyasztását, akkor azzal csak fél sikert fog elérni, hiszen “mindössze” vékony lesz, ha konzekvensen tartja magát ehhez – ám nem feltétlenül egészséges! Ahhoz ugyanis egészségesen kellene étkezni, mely azzal járna, hogy mellőzni kellene azon mérgek bevitelét, mely béltisztító program alkalmazását teszik idővel szükségessé! Lássuk tételesen, hogyan kerülhet bajba az ember! A mostani élelmiszerek nagymértékben tartalmaznak olyan kémiai anyagokat, melyek méregnek tekinthetőek: ízfokozókat, tartósítószereket stb. Ha ezekből elég sok bekerül a szervezetbe, azzal az immunrendszer egy idő után nem fog tudni már mit kezdeni velük. Ekkor a béltisztító program lesz az egyetlen hatásos megoldás arra, hogy a mérgek kiürüljenek az emberi testből. A méregtelenítés elmaradása ugyanis azzal jár, hogy a vastagbélben idővel fehalmozódnak a toxinok, amik aztán a vérárammal el tudnak jutni a környező belső szervekhez is. Ha azt szeretnénk, hogy erre ne kerüljön sor, akkor a béltisztító program segítségével eliminálnunk kell a vastagbélben megrekedt salakanyagot, hogy az ne tudja a szervezetet tovább mérgezni.