Mire kell vigyázni ha utólag kerül be az ajtó a helyére?

Szalafa Kft.

Szalafa Kft.

Sokan döntenek úgy, hogy a felújítás során kicseréltetik a nyílászárókat. Jó, ha a tulajdonos az új beltéri ajtók vásárlása mellett dönt, hiszen ebből sokat profitálhat. Azonban a Szalafa Kft. arra figyelmeztet, hogy sok gyártó igénytelenül készíti el a tokokat. Ha az ajtó utólag kerül be a helyére, akkor egyedi méretben kell legyártani. Ennek ellenére rengeteg cég inkább a rendelkezésére álló tok toldozásával-foltozásával dolgozik.

Ez nagyon igénytelenül néz ki, ezért inkább egy profi vállalathoz kell fordulni. A Szalafa Kft. üzemében nem fordulhatnak elő ilyen gondok. A szakemberek a maximumot hozzák ki magukból, ha a tokok vagy az ajtók elkészítéséről van szó. A vásárlók tekintélyes kínálatból válogathatnak. Szóba jöhet a mod-art típus megvásárlása, ahol többféle színtónusú anyag használatára kerül sor. Az eredmény egy kicsit hasonlít az intarziára, csak itt valamivel egyszerűbbek a minták. A Szalafa Kft. munkatársainál sokan érdeklődnek az MDF nevű anyagból készült termékek iránt is.

Mivel ezek remekül tartják az alakjukat, ezért időtálló megoldásnak számítanak. A festésük sem bizonyul nehéz feladatnak. A klasszikus beltéri ajtók között találhatunk cseresznyéből, tölgyből, dióból és bükkből készült változatot. Prémiumminőségű termékekről beszélhetünk. Domború betétek, szegőlécek, illetve díszpántok kerülhetnek rájuk. A Szalafa Kft. szerint, elsősorban a klasszikus, illetve a rusztikus stílusban berendezett otthonokban mutatnak jól.

Külön kategóriát képeznek az üvegajtók, amelyek remekül átengedik a fényt. A helyspórolás érdekében, tolós változatban is megrendelhetőek. A keleties stílust kedvelő megrendelők esetében is keresettnek számítanak. Egy- és kétszárnyú változatban vehetőek meg. Biztonsági üveg felhasználásával készülnek, tehát nem kell félni a balesetektől. Ragasztott és edzett típusban érhetőek el. A Szalafa Kft. szakembereinek elmondása alapján, a megrendelők dönthetik el, hogy víztiszta vagy savazott változatban vásárolják meg az üveget. A honlapon lehet megtekinteni, hogyan néznek ki az egyes modellek.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás