Konstantin és Amália

Esküvői fotózás helyszínének
Esküvői fotózás helyszínének

Vannak megszállott közlekedési eszköz rajongók, vannak, akik a buszokért, vannak akik a repülőkért és sokan a vonatokért rajonganak. Konstantin világ életében a vonatok szerelmese volt, és amikor összeismerkedtek Amáliával, a vonatokról nem akart, nem tudott lemondani.

Rendszeresen járt vonatokat fotózni, és Amáliának hamar rá kellett jönnie, ha együtt szeretne lenni szerelmével Konstantinnal, neki is el kell mennie a vonatfotózásokra. Két év után úgy döntöttek összeházasodnak, és Amália akkorra már természetesnek vette, hogy az esküvőjüknek valami köze kell hogy legyen a vonatokhoz. Hamar megbeszélték, hogy egy régi kisnyomtávú vasút lesz a kiszemelt helyszín. Az esküvői fotózás helyszínének a kisvasút legszebb állomását szemelték ki. A szertartást a végállomáson tartották, ide jött ki az anyakönyvvezető, aki szintén nagyon kedvelte a kis vasutat, hiszen gyerekkorától szinte minden nap ezen utazott. A szertartás fotózása is eltért a szokásos esküvői fotózásoktól, hiszen a háttérben nem az anyakönyvi hivatal nagyon sárga lámpával megvilágított dekorációja volt, nem is a szabadtéri esküvőkön megszokott zöld növényzet, hanem egy kis piros dízelmozdony, és mögötte a nem éppen legmodernebb vagonjai.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás