Ha műanyag láda kell, ne aprózza el!

műanyag láda

műanyag láda

Tudja Ön, hogy a RTP (Returnable Transit Packaging) kifejezés mit takar? Nos, azt, hogy az adott műanyag láda többutas, azaz képes hosszú távon is megbízható társ lenni mindazok számára, akiknek ilyen csomagolási, szállítási megoldásra van szükségük. Egy M30 típusú láda, egy húsos láda önmagában még nem lesz alkalmas arra, hogy képes legyen akár utak százait is átvészelni, úgy, hogy nagyobb gond nem adódik a konstrukcióval. Ha Önnek remek ár mellett lenne szüksége tartós kivitelű műanyag ládákra, gondoljon a Schoeller Allibertre mint partnerre, mely immár több, mint 50 éve fejleszti és gyártja jobbnál jobb termékeit. 

(Minderről meggyőződhet akkor, ha ellátogat a dobozokat, konténereket és ládákat előállító cég honlapjára.) Nagyméretű kivitelnél sem jön zavarba a Schoeller Allibert, ugyanis ilyen ládával is szolgálni tud a megrendelőknek. Nem szükséges Önnek a Vágóhíd utca felé vennie az irány Budapesten belül; az említett weboldal amúgy is sokkal könnyebben elérhető, hiszen csak az okostelefont kell elővenni hozzá, semmi mást. És bár az Árgép mondhatja azt, hogy van olcsóbb megoldás, mint a Schoeller Allibert termékei, a valóság az, hogy egyetlen faktor (az árazás) alapján dönteni egyetlen dologról sem ildomos.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás