Az önbíráskodás erőszakos bűncselekmény

Önbíráskodás

Önbíráskodás

Rohanó világunkban sokszor előfordul, hogy valamilyen vagyoni hátrány miatt, összetűzésbe keveredünk embertársainkkal.

Ilyenkor megpróbálunk érvényt szerezni vélt igazunknak és akár odáig fajulhat a dolog, hogy kényszerrel érjük el annak beteljesedését, ezáltal megkapjuk azt, amit szerintünk nekünk jár. Ez a tényállás, a szabályok szerint önbíráskodás. Ez egy olyan vagyon elleni bűncselekmény, aminek során gyakran kerül sor erőszakra, fenyegetésre. A sértett akár fizikai, akár lelki sérülést szenved, mindenképpen forduljon segítségért, mert az önbíráskodás fokozódhat és súlyosabb bűncselekmény is bekövetkezhet! A helyezet minden esetben tisztázható, ha a sértett bírósághoz fordul.

Ilyen esetben beidézik tanúnak az önbíráskodás elkövetőjét is, akit kihallgatnak és szembesítenek a sértettel, az ügy tisztázása végett. Sikeresen lezárt ügyről beszélhetünk, ha a felek megegyeznek és teljesítik az egymással szemben felmerülő anyagi igényüket. Ha nem tudnak megegyezni, úgy perre viszik az ügyet és a bíróság dönt az ügyben.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás